TANKÖNYVTAN

 

MÁSODIK ÓRA: MATEMATIKA

 

Vegyünk például egy matek példát. Senki ne számítson matematikai műhibára. Ahogy a többivel se ez a bajom, bár hibás szó elválasztást találtam a nyelvtan könyvben is, de az nyilván a tördelő szerkesztő program bűne.

Minden gyerek szeret számolni, összefüggéseket megérteni, gondolkodni, már óvodás korában, és az sem igaz, amit pszichológia állított, hogy a kisgyerekek gondolkodása kizárólag mágikus. Szeretik a meséket, hisznek a varázslatban, de csak annyira veszik komolyan, amennyire a felnőttek szeretik a szappanoperákat. Amikor a 4 éves unokámnak azt mondtam, hogy azért beszélek az anyámhoz, mert ő lát engem az égből, bennfentes tapintattal mosolyogva mondta: „De papa…”! Meg is beszéltük, hogy bár valószínűleg létezik lét a halál után (sőt előtte is) azt nem lehet ilyen háromdimenziós fogalmakkal leírni.

Ahogy Ranschburg Jenő mondta, az óvodák tele vannak zseniális gyerekekkel, miért van az, hogy az általános iskola hetedik osztályában nagyítóval is alig találni őket? Hát lássuk:

IV. OSZTÁLYOS MATEMATIKA TANKÖNYV PÉLDA, 53. o. 8. feladat:

„Rekordok az állatvilágban.

A legnagyobb szarvasmarha tömege 2267 kg, a legkisebbé 225 kg.

a)      Hány kilogrammot mutatna a mérleg, ha a két állatot egyszerre állítanánk rá?

b)     Számítsd ki a két állat tömege közti különbséget!

c)      A szarvasmarha átlagos tömege 850 kg. Hány kilogramm az eltérés a rekord tömeg állatok és egy átlagos állat tömege között?”

Tessék mondani, ez milyen tantárgy? Matematika, vagy olvasás és szövegértés? Matematikailag baromi egyszerű (hogy a szarvasmarhára utaljak). Összeadás, kivonás. Ez utóbbi két változatban. Ravasz. Miért utálja a gyerek? Mert nem érdekli a szarvasmarha, még elolvasni se mindenki tudja a szót, pedig lehetne tehén, vagy varázsgömb is. Esetleg lovagi páncél. Aztán ott van a rekord szó. Van fogalma a T. tankönyvírónak, hogy a „rekord” szó jelentéstartománya mekkora? Miből gondolja, hogy egy negyedikes gyerek pont arra fog asszociálni, amire ő?

Ha matekot tanítunk, nem illik nehezíteni a pályát, amúgy se könnyű az, viszont szép. Mennyivel izgalmasabb lenne például egy ilyen példa:

„A korodbeli gyerekek többsége 130 centi magas. A világon eddig élt legmagasabb férfi 272 centi volt.

a)      Milyen magas lenne együtt egy átlagos gyerek, meg az a férfi?

b)     Mekkora a különbség kettőjük között?

c)      Mérd meg a saját magasságodat, és számítsd ki, mekkora köztetek a különbség!

d)     Hány veled egyforma magas gyereknek kéne egymás vállára állnia, hogy ugyanolyan magasak legyenek, mint az óriás férfi? Ne felejtsd el, a váll nem a teljes testmagasság. A válltól a fejtetőig átlagosan 30 centiméter a különbség.

e)     A férfi felesége 172 centi magas volt. Mekkora volt a különbség közöttük?”

Ilyen műhibákkal Dunát lehetne rekeszteni, (bár félek, sokan nem is értik, mi ebben a hiba), pedig ezek több kárt okoznak, mint a Bős-Nagymaros. Vagyis, bocs: _ős-­_agymaros.

Értem, hogy a matematika tanítás másodlagos célja a fegyelmezett gondolkodás elsajátítása és begyakorlása, aminek fontos része az, hogy a lehető legunalmasabb, szárazabb, sőt érthetetlenebb számolási feladatokat is át kell látni, meg kell oldani. De ehhez először az elsődleges célt kéne elérni, nevezetesen azt, hogy a matek tanításával felkeltsük (pontosabban ne romboljuk le) a gyerek érdeklődését, és ne vonjuk el a figyelmét a szigorú, logikus gondolkodástól olyasmivel, ami nem a matematika feladata. Erre is van példa a tankönyvben, élvezte is az unokám, kár, hogy a szorzótábla megtanítása nem erőssége a matekoktatásnak. Anélkül pedig egy kicsit nehéz.