NEGYEDIK ÓRA: IRODALOM

 

Az irodalom és az ének tankönyv és munkafüzet tűnik a leginkább gyerekbarátnak. De azért az irodalom se fenékig (vagyis mélyen) tejfel.

Én már 67 éves vagyok, de kristálytisztán emlékszem arra, hogy gyerekkoromban mennyire bosszantott, amikor ugyanilyen szemlélettel tanították az irodalmat, mint ez a könyv. Akkor ugye kommunizmus vót, amikor muszáj vót szájba rágni a NAGY ESZMÉT, tehát gondolhatnánk, hogy ez, 30 évvel Kádár és a kommunizmus halála után már nem van így. (Tessék aláhúzni pirossal, hiszen magyartalan.) Pedig de, csak már nincsenek eszmék, hanem van egy hibásan lepárolt keresztény erkölcs-pálinka, meg a nemzeti eszme alján maradt borseprő, így aztán nem tudnak mit kezdeni József Attilával. Pedig ő marxista (igen, ő nem kommunista volt, hanem marxista) létére mélyebben írt Istenről és a hazáról, mint a mai keresztények és hazafiak többsége.

De van egy ennél még súlyosabb baja a könyvnek. A tudálékosság. Ettől is kilelt a hideg gyerekkoromban, ahogy Arany Jánost is: „gondolta a fene” írta az irodalomelemzőkről.

Már kevés vers maradt meg egészben a memóriámban abból a kb. 100-ból, amit 25 évesen tudtam (bár legalább a Jónás Könyvét ma is minden nap elmondom), de a megmaradtak közül az egyik legfontosabb:

JÓZSEF ATTILA: MAMA

Olvasókönyv, 78. o.

Hogy lássátok, az itt található feladatok (az elsőt leszámítva) mennyire lenézik a gyerekeket, csak kettőt idézek:

3. / 1. „Mikor írhatta a költő a verset. Olvass fel ezt bizonyító sorokat!”

Tetszik emlékezni a versre? Így kezdődik: „Már egy hete csak a mamára gondolok, meg-megállva.”

Mi derül ebből ki? Hogy nem gyerekkorában írta, hanem mondjuk a héten. Ezt támasztja alá ez is: „Nem nyafognék, de már késő. Most látom, milyen óriás ő.”

Tehát mit tudunk meg? Hát, szegény már egy hete csak a mamára gondol (melyik évben, melyik hónapban? ki tudja), és már nem gyerek. Könyörgöm, ez nem volt magától értetődő eleve?

A hármas feladat többi kérdése is ugyanilyen álokoskodás. (=baromság)

Lássunk még egy párost a negyedik feladatból:

4. "Válogasd szét a számok segítségével a mamára és az Attilára jellemző kifejezéseket!

1: megállás nélkül dolgozik, 2: ordít, toporzékol."

Ha ez a feladat egy olyan tankönyvben szerepelne, amivel külföldi diákokat tanítanak magyarra, teljesen jó lenne. Így viszont ciki: a tankönyvírónak lila gőze sincs, hogyan kell verset elemezni 9-10 éves korú gyerekekkel.

Erre következzen a bibliai kalapács: a verstan.

Verstanra egyetlen költőnek sincs szüksége, mert ő maga teremti meg a verstant. Van-e szüksége verstani ismeretre azoknak, akik szeretnek verset olvasni? Konkrétan: nincs. A verstan „tudása” megöli a vers élvezetét. Kivéve annál a néhány elmebetegnél, aki maga is ír verset, és lubickol a formák gazdagságában. (Irigylem őket.) Értelmetlen áltudományoskodás negyedikes gyerekeknek a következő feladatot adni:

8. „Számold meg soronként a szótagszámot! A szabályos lüktetést a soronkénti ­­­­________ szótag adja."

Ez így eleve nem igaz, mert a lüktetést a hosszú és rövid szótagok szabályos váltakozása adja. Másrészt, mint mondtam (vagy akartam mondani), ezt majd akkor magyarázzuk el neki, amikor magától ír verset (én is írtam verseket 9, 10 éves koromban). De a legszörnyűbb az egészben az, hogy a tankönyvíró már nem tudott mit kitalálni, hogy beteljen a tankönyv oldala, és gondolta, hogy még azokat is megszivatja, akiket egyáltalán nem érdekel az irodalom. Csak hogy elég tudományos legyen.

Kérdés: Melyik ismert költő van a képen, akiről ez a bejegyzés szól?

 

MÁSODIK ÓRA: MATEMATIKA

 

Vegyünk például egy matek példát. Senki ne számítson matematikai műhibára. Ahogy a többivel se ez a bajom, bár hibás szó elválasztást találtam a nyelvtan könyvben is, de az nyilván a tördelő szerkesztő program bűne.

Minden gyerek szeret számolni, összefüggéseket megérteni, gondolkodni, már óvodás korában, és az sem igaz, amit pszichológia állított, hogy a kisgyerekek gondolkodása kizárólag mágikus. Szeretik a meséket, hisznek a varázslatban, de csak annyira veszik komolyan, amennyire a felnőttek szeretik a szappanoperákat. Amikor a 4 éves unokámnak azt mondtam, hogy azért beszélek az anyámhoz, mert ő lát engem az égből, bennfentes tapintattal mosolyogva mondta: „De papa…”! Meg is beszéltük, hogy bár valószínűleg létezik lét a halál után (sőt előtte is) azt nem lehet ilyen háromdimenziós fogalmakkal leírni.

Ahogy Ranschburg Jenő mondta, az óvodák tele vannak zseniális gyerekekkel, miért van az, hogy az általános iskola hetedik osztályában nagyítóval is alig találni őket? Hát lássuk:

IV. OSZTÁLYOS MATEMATIKA TANKÖNYV PÉLDA, 53. o. 8. feladat:

„Rekordok az állatvilágban.

A legnagyobb szarvasmarha tömege 2267 kg, a legkisebbé 225 kg.

a)      Hány kilogrammot mutatna a mérleg, ha a két állatot egyszerre állítanánk rá?

b)     Számítsd ki a két állat tömege közti különbséget!

c)      A szarvasmarha átlagos tömege 850 kg. Hány kilogramm az eltérés a rekord tömeg állatok és egy átlagos állat tömege között?”

Tessék mondani, ez milyen tantárgy? Matematika, vagy olvasás és szövegértés? Matematikailag baromi egyszerű (hogy a szarvasmarhára utaljak). Összeadás, kivonás. Ez utóbbi két változatban. Ravasz. Miért utálja a gyerek? Mert nem érdekli a szarvasmarha, még elolvasni se mindenki tudja a szót, pedig lehetne tehén, vagy varázsgömb is. Esetleg lovagi páncél. Aztán ott van a rekord szó. Van fogalma a T. tankönyvírónak, hogy a „rekord” szó jelentéstartománya mekkora? Miből gondolja, hogy egy negyedikes gyerek pont arra fog asszociálni, amire ő?

Ha matekot tanítunk, nem illik nehezíteni a pályát, amúgy se könnyű az, viszont szép. Mennyivel izgalmasabb lenne például egy ilyen példa:

„A korodbeli gyerekek többsége 130 centi magas. A világon eddig élt legmagasabb férfi 272 centi volt.

a)      Milyen magas lenne együtt egy átlagos gyerek, meg az a férfi?

b)     Mekkora a különbség kettőjük között?

c)      Mérd meg a saját magasságodat, és számítsd ki, mekkora köztetek a különbség!

d)     Hány veled egyforma magas gyereknek kéne egymás vállára állnia, hogy ugyanolyan magasak legyenek, mint az óriás férfi? Ne felejtsd el, a váll nem a teljes testmagasság. A válltól a fejtetőig átlagosan 30 centiméter a különbség.

e)     A férfi felesége 172 centi magas volt. Mekkora volt a különbség közöttük?”

Ilyen műhibákkal Dunát lehetne rekeszteni, (bár félek, sokan nem is értik, mi ebben a hiba), pedig ezek több kárt okoznak, mint a Bős-Nagymaros. Vagyis, bocs: _ős-­_agymaros.

Értem, hogy a matematika tanítás másodlagos célja a fegyelmezett gondolkodás elsajátítása és begyakorlása, aminek fontos része az, hogy a lehető legunalmasabb, szárazabb, sőt érthetetlenebb számolási feladatokat is át kell látni, meg kell oldani. De ehhez először az elsődleges célt kéne elérni, nevezetesen azt, hogy a matek tanításával felkeltsük (pontosabban ne romboljuk le) a gyerek érdeklődését, és ne vonjuk el a figyelmét a szigorú, logikus gondolkodástól olyasmivel, ami nem a matematika feladata. Erre is van példa a tankönyvben, élvezte is az unokám, kár, hogy a szorzótábla megtanítása nem erőssége a matekoktatásnak. Anélkül pedig egy kicsit nehéz.

 

HARMADIK ÓRA, OSZTÁLYFŐNÖKI, TANÁROKNAK

 

A digitális oktatás körüli értelmetlen vita oka az, hogy akik ellenzik – vagyis azt állítják, hogy így nem lehet tanítani – valójában a jó öreg biflázásból indulnak ki, aminek a lényege a frontális oktatás, értsd: a tanár pofázik, a gyerek kussol, és közben belemegy a tananyag, amit ezerszer el kell ismételni, különben ki is megy szegényből. Vagyis amikor fel nem dolgozott, meg nem értett, unalmas információkat kell beletömni a gyerekbe, és a tudást aszerint „értékelik”, hogy mit tud visszaböfögni belőle, amivel voltaképpen magát a gyereket minősítik: „ilyen buta (rossz) vagy, hogy ezt se érted?” Még rosszabb annak, amúgy, aki jól tud böfögni.

Mondok egy egyszerű példát. Kell-e egy 8 – 10 éves gyereknek tudnia, hogy mi az a határozó? Például a helyhatározó (vagy a helyhatározószó, ami csak egy bürokratikus, biológiai megkülönböztetés: a szótan a csontvázzal, a mondattan hormonokkal foglalkozik, de mindkettő messze van az agykutatástól) egyetemi szintű definíciója a következő: „a helyhatározó olyan mondatrész, amely a cselekvés, történés, létezés helyét határozza meg.” Üres tautológia. Mintha azt mondanám, hogy „a hülyék tudománya olyan tudomány, ami a hülyéké”. Namost, ezt egy gyerek bebiflázza, és mondjuk 100, halál unalmas feladat kényszerű megoldása közben berögzül az a néhány, maximum két tucat konkrét szó, amire a tanár piros pontos ad. Nem a „magasröptű tudományt” sajátítja el, hanem igyekszik megúszni a tök értelmetlen zaklatást.

Valójában a magyar nyelv szépségének és rendszerének megértését nyugodtan rá lehetne hagyni a gimnazistákra, sőt az egyetemistákra. Az általános iskola legfontosabb feladata a helyesírás praktikus elsajátítása lenne, elmélet nélkül. Ennek tökéletes alapja volt egykor a szótagolvasás, mivel akkor nem csak az elválasztást, hanem a mássalhangzó torlódást, a hosszú, rövid mássalhangzók közti különbséget is erőlködés nélkül lehetett képesség szintűvé tenni (akár játékos formában is), és így negyedikben már elég volt a gémeskútra hajazó elipszilon, valamint néhány aljas ál-összeolvadás megkülönböztetését begyakorolni. Aztán, ha már tanulnak földrajzot, ötödikben, hatodikban, jöhet a kisbetű, nagybetű, kötőjel...

Ami az elipszilont illeti, azon a szótagolvasás se segített, és bármilyen ciki, lássuk be, ma már nem létezik ilyen fonéma. Ideje lenne, hogy vagy csak pontos-jét, vagy csak elipszilont használjunk (az utóbbi viccesebb, lásd: varlyúhály, éllyeli papagály, kacsamály, de a másik se unalmas: karabéj, mijen, gója). Jó, rendben van, amíg az angolok, meg a franciák ilyen követhetetlenül használják a latin betűket, tanuljuk csak meg szegény (de szép) gémeskút betűt.

A helyesírás begykorlására pedig a legjobb módszer lenne az angol nyelv gyakorlására szolgáló „akasztófa” nevű játék vagy valami ahhoz hasonló, mint házilecke a laptopon. Persze, ehhez végre gondolkodni is kéne „odafönt”, de hát ők nem olyan iskolába jártak, ahol a gondolkodást osztották. 

„Ment-e előbbre a világ a tudományok által?” Hát az ilyenek által biztosan nem.

 

ELSŐ ÓRA, NYELVTAN

A bevezetőben azt ígértem, hogy most tisztázom, mit értek műhiba alatt a tankönyvekben. Persze több fajtája van, de így elsőnek jöjjön a kedvencem, amit már sokaknak elmeséltem, még a FB-on is.

Általános iskola IV. osztályos nyelvtan tankönyv 31. o. (vagy munkafüzet, nem emlékszem), a földrajzi nevek helyesírása.

Feladat:

„Kisbetű vagy nagybetű hiányzik a szavak elejéről a szövegben? Pótold!

A ­_unántúl földjét _olyók ölelik körül: a ­_una, a _ráva, és a _ába. A _unántúli _rszágrész legnagyobb _íksága a _isalföld. A _íkságot a _ába folyó osztja kétfelé, _izeit összegyűjti és a _unába vezeti. Termékeny _öld ez itt. A _isalföld _özéppontja _őr városa. Három _olyó, a _ába, az _ábca és a _osoni-_una összefolyásánál alakult ki, ezért hívják _őrt a _olyók  _árosának.”

A korosztály 9-10 éves, akiknek nagy része nem a Kisalföld és kisegyüttese környékén lakik, és a Walt Diesney és egyéb filmekben sem hallott a magyar földrajzról, mi több, családi körben se gyakran kerülnek szóba ezek a fontos nemzeti kincsek. Természetismeret tantárgyuk van, ami nagyrészt lefedi a környezetismeretet, de kifejezetten földrajz még (hál’istennek) nincs. Honnan a pici ujjából szopja ki, mi az az _ábca? Még szerencse, hogy a _aros nem volt a feladatban, mert boldogan beírnák az Sz-t az elejére, mivel annak legalább van értelme. (Megfejtés?)

Ez a feladat – és másik ezer – azt az általános műveltséget feltételezi, amit ez a korosztály még csak most fog megszerezni, ha nem veszik el a kedvét az egész iskolától azzal, hogy bedöngölik a betonba: „ezt se tudod?!” alapon. Ez a szakmai műhiba.

Én amúgy élvezem a tankönyvet, legalábbis jó részét, mutatok is egyet, ami szerintem jó rejtvény lenne a Fülesben, vagy egy önkormányzati újságban, nyugdíjasoknak.

Bár a tihanyi félsziget pont fordítva van rajzolva, de mit kötözködök, hiszen ez nem földrajz könyv. Nem igaz?

 

BEVEZETŐ

Hol is kezdjem…

Ezt a Facebook oldalt a 2020-21-ben használatos, általános iskolai tankönyvekben hemzsegő szakmai műhibák miatt kezdtem csinálni, de alapvetően nem ez a fő profilja. Inkább az a dühítő szellemi vakság generálta, ami a világ nagy részén – Magyarországon is – uralkodik az oktatás (többnyire államilag szabályozott és a megszokás=lustaság által szentesített) rendszerében.

 

Hogy mit értek szakmai műhiba alatt, az majd az első posztból fog kiderülni. Amit nem hagyhatok szó nélkül a bevezetőben, az az, hogy a bántóan elavult, káros oktatási rendszert öntelt, kioktató magatartással védelmezik oktatáspolitikusok, iskolafenntartók, igazgatók és tanárok (tisztelet a kivételnek), abban helyzetben, amikor a legfontosabb, közös cél a világjárvány megfékezése, aminek egyik fő eszköze jelenleg a távolságtartás és a karantén. Megértem, hogy a szülők többsége nem engedheti meg, hogy otthon tartsa óvodás, vagy általános iskolás gyerekét, és nem tudná pótolni a tanárok munkáját, csakhogy ez másodlagos (vagyis megoldható) probléma az első számú veszély elhárítása mellett. Ismerek olyan esetet, amikor egy gyereknek azért kellett külön költöznie az apjától, aki  olyan betegséggel él együtt, ami különösen veszélyeztetetté teszi, mert az iskola vezetése nem támogatja az egyéni tanulást, arra hivatkozva, hogy a gyerek nem lesz képes bemagolni azt a tananyagot, ami – ahogy majd a példákból kiderül – eleve kőkorszaki.

Na, ki tudja, mi látható a képen? Könnyítés: Frans De Waal Facebook oldalán szerepel.