TANKÖNYVTAN

 

„HOGY KICSODA A MICSODA,  S HOGY MIKOR ÉS HOVÁ AZ AKKOR ÉS ODA?”

 

Kérdezném attól, aki ezt a tankönyvet írta – illetve attól, aki ma is jónak és keresztény kompatibilisnek tartja. Meg azt is megkérdezném, hogy tudja-e, kitől idéztem, illetve milyen műből származik a részlet.

A képen látható feladat kimondottam szellemes (vagy annak látszik), ha éppen erdei iskolában vannak a gyerekek (a Nagy Pagonyban), és három napja esik az eső. Már az összes kártyajátékot unják, és különben is kéne tanítani valamit.

Pedig az ötlet zseniális – nem is a tankönyvíró találmánya. Ezt ő is tudja – nyilván. Csakhogy legalább három változata lehetséges.

Kezdjük az elején. Mi jut eszetekbe – anélkül, hogy éppen Petőfit tanultok, meg az anyja tyúkját, bár még úgy is necces – erről a tankönyvi példáról: „melyik versrészlet bújt el a kérdőszók mögött?”

               Ej, mi a csoda, micsoda kicsoda

               hol mit csinál hol?

               Lám, milyen a micsoda mit csinál,

               mit csinál a kicsoda micsodáját!

Ha jól tudom, nem a névmások begyakorlásáról szól a feladat, de ha igen, akkor pláne gáz, mivel pont azt nem segíti, ami a kérdőszavak rendszeréhez kell, ugyanis alany állítmány nélkül a határozói és egyéb viszonyok tök zavarosak lehetnek. A „micsodáját” és a „micsoda” szavak között eleve van egy szófaji csúsztatás, a „mi” és a „mije” között, ez utóbbit nem is használjuk, mert összetéveszthető a „milyen-je” formával és vica versa. Ti gyakran írtátok már le a „mije” szót? Ráadásul a „micsodáját” szó a mai szóhasználatban már némi kevéssé szalonna-képes „mellékjelentést” is magára vett.

Pedig a vers szín tiszta irodalom. És ha már irodalom, legyünk kreatívak. Én mondjuk erre a névmás-halmazra, első látásra olyan verset írnék, ami obszcén szavakkal van tele. Ezt a kiskamasz korosztály (meg a serdületlen, felnőtt irodalmárok) szokták élvezni. De a gyerekeknek nyugodtan lehetne feladni, mint feladatot – ha az lenne a cél, hogy a gyerekeket KREATIVITÁSRA irányítsuk – hogy írjanak verset névmásokból álló szövegre. (A kreativitás nem tanítható, ahogy a tankönyvirodalomból látszik, viszont mindenkiben benne van, amíg nem abból él, hogy másoknak engedelmeskedjen.)

De lehetne olyan feladat is, ahol megadják a ritmust, például:

               „A hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bánt…”

És erre készítsenek névmás szöveget. Vagy – ahogy Stanislaw Lem fergeteges költő-robot paródiájában olvasható – olyan értelmetlen szavakból álló szöveget, amikben a nyelvtani viszonyok – magyar nyelven – egyértelműek:

               „Célbenőkör hédereg,

               Mácsul gondorásznak.

               Cifra gindő, léderek,

               Szunnya ferte nyászlag! (Ford: Murányi Beatrix)

Máris többet tanulna a gyerek a névmásokról, a magyar nyelvről és az irodalom értelméről, mégha nem is ismeri Petőfi anyja tyúkját. Szomorúan tapasztaltam „Istenben boldogult” tanár koromban, hogy az a korosztály, ami ma már középkorú, színsüket a versekre. Bocs, de nem értik az asszociációk rendszerét (hasonlat, metafora, stb – stb.) mert primitív kategóriákat követeltek számon rajtuk, a tényleges irodalom helyett. Sok példát említhetnék Toldi kútágasán és forgószelén kívül, de hadd lőjem le itt a kedvencemet. Mit jelent az a sor, hogy

               „Ezüstös fejszesuhogás játszik a nyárfa levelén.”

Direkt nem adom meg a verset, mert illene a szövegöszefüggés nélkül is tudni a választ. Ugyanis az irodalom nem „szakma”, nem „kőfaragás” (amit még én is meg tudtam tanulni, pedig bonyolultabb, mint én), hanem lélek, ami mindenkinek van. Még nem találkoztam olyan emberrel – irodalomtanárral se – aki segítség nélkül tudta volna megmondani a választ.

Az idézett feladatban az a legszomorúbb, hogy feltételez egy olyan „kooperatív viszonyt” tanár és tanítvány között, ami nincs, és sose volt. Magyarországon a „TANÁR” nem engedheti meg, hogy leereszkedjen a „TANÍTOTT” szintjére, és együtt játsszon vele. Ebből nem lesz és, nem is lehet más, mint:

               „Egyszer volt egy nagy csoda:    

               neve birkaiskola.

               Ki nem szólt, csak bégetett,

               Az kapott dicséretet.”

                                                           (W.S. – nem William Shakespeare, bocs)

post restaurante

Utólag vettem észre, hogy az ominózus szöveg már 20 éve is szemet szúrt másoknak. De azóta se szúrta ki a "döntéshozók" szemét? 

Azt nem akartam az elején elsütni: hogyha ez a barom szöveg az Anyám Tyúkja című vers első versszakára épül - ki tudja - tele van hibával. Helyesen így szólna: "Ej, mi mi, mi! Maga micsinál itt hol? A miben micsinál a miben? Lám, csak milyen a Kicsoda, mi micsinál, Mennyire felmicsinálta a maga micsodáját!"

https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9012857