HOSSZÚ HALLGATÁS UTÁN / HELYETT:

http://www.foti-peter.hu/vekerdy.html

És a honlapot is érdemes  (muszáj!!!) olvasni.

(A kép csak azért van itt, mert egy barátom festette, aki festőnek készült, az is lett, de már csak azért fest, mert festeni jó.)

 

GYŰLÖLET

 

Nem csak a tankönyvekkel van baj, bár sajnos néha még a Ludas is ludas. (Régi vicc: újságos hirdeti az aznapi lapokat a Rákosi-korszakban: "Szabad nép a Magyar nemzet? Világosság a Népszava? Ludas a Matyi!" 

Eredetileg csak annyit akartam írni, hogy tényleg becsülöm a mostani orvostudományi fejlesztéseket, amiknek a Covid-ot, vagy legalábbis a Covid miatt kialakult kutatásokat köszönhetjük, de nem lehetne, hogy ne azt a csodaszert keressék, ami 150 évre hosszabbítja meg a fiatalságot, hogy csak utána jöjjön az öregedés, hanem kifejlesztenének egy szemcseppet, vagy infúziót, ami mondjuk 45 százalékkal megnöveli az intelligenciát?

Tudniillik minden gyűlölködés, minden fajelmélet, minden összeesküvés elmélet butaságból származik. Ezt csak az nem érti, aki buta.

John Cleese lopta el az én mondatomat (persze azt hiszi, ő találta ki, de van rá tanúm, hogy én mondtam előbb): buta embert ne akarj meggyőzni, hogy buta, mert ha meg lehetne győzni, eleve nem lenne buta.

Akkor, amikor ezt 10 éve kimondtam, egy nagyon különleges személy haragosan kioktatott: mi az, hogy buta? Hogy mondhatom bárkire azt, hogy buta?! És akkor eszembe jutott egy régi csavargó ismerősöm mondata: „Hallottátok a parancsot: ne ölj! Én meg azt mondom, aki embertársát lehülyézi (’raka’) állítsák bíróság elé.”

Elszégyelltem magam. És elkezdtem azon tökölni (a fejemre tessék gondolni), hogy mi is a „buta” jelentése. Az, aki nem tudja, mi a cosinus-tétel, még ezerszer okosabb lehet egy matekosnál, mondjuk virág nemesítésben. Az, aki nem tudja, mi a különbség az imbusz kulcs és az RNS között, lehet ezerszer okosabb Shakespeare-ben, mint egy szerelő, vagy egy géntechnikus.

És akkor megvilágosodtam (pedig éjszaka volt): nem az a buta, aki nem ért valamit, hanem az, akit nem is érdekel.

A gyűlölködők (uszítók, összeesküvés gyártók) lehetnek 200-as IQ-val megvertek. Sorozatgyilkosok között például gyakori a magas IQ. Mégis buták, mert NEM IS AKARJÁK ÉRTENI, mi az, amit gyűlölnek.

                                                        "Figyellek benneteket!" 

 

„HOGY KICSODA A MICSODA,  S HOGY MIKOR ÉS HOVÁ AZ AKKOR ÉS ODA?”

 

Kérdezném attól, aki ezt a tankönyvet írta – illetve attól, aki ma is jónak és keresztény kompatibilisnek tartja. Meg azt is megkérdezném, hogy tudja-e, kitől idéztem, illetve milyen műből származik a részlet.

A képen látható feladat kimondottam szellemes (vagy annak látszik), ha éppen erdei iskolában vannak a gyerekek (a Nagy Pagonyban), és három napja esik az eső. Már az összes kártyajátékot unják, és különben is kéne tanítani valamit.

Pedig az ötlet zseniális – nem is a tankönyvíró találmánya. Ezt ő is tudja – nyilván. Csakhogy legalább három változata lehetséges.

Kezdjük az elején. Mi jut eszetekbe – anélkül, hogy éppen Petőfit tanultok, meg az anyja tyúkját, bár még úgy is necces – erről a tankönyvi példáról: „melyik versrészlet bújt el a kérdőszók mögött?”

               Ej, mi a csoda, micsoda kicsoda

               hol mit csinál hol?

               Lám, milyen a micsoda mit csinál,

               mit csinál a kicsoda micsodáját!

Ha jól tudom, nem a névmások begyakorlásáról szól a feladat, de ha igen, akkor pláne gáz, mivel pont azt nem segíti, ami a kérdőszavak rendszeréhez kell, ugyanis alany állítmány nélkül a határozói és egyéb viszonyok tök zavarosak lehetnek. A „micsodáját” és a „micsoda” szavak között eleve van egy szófaji csúsztatás, a „mi” és a „mije” között, ez utóbbit nem is használjuk, mert összetéveszthető a „milyen-je” formával és vica versa. Ti gyakran írtátok már le a „mije” szót? Ráadásul a „micsodáját” szó a mai szóhasználatban már némi kevéssé szalonna-képes „mellékjelentést” is magára vett.

Pedig a vers szín tiszta irodalom. És ha már irodalom, legyünk kreatívak. Én mondjuk erre a névmás-halmazra, első látásra olyan verset írnék, ami obszcén szavakkal van tele. Ezt a kiskamasz korosztály (meg a serdületlen, felnőtt irodalmárok) szokták élvezni. De a gyerekeknek nyugodtan lehetne feladni, mint feladatot – ha az lenne a cél, hogy a gyerekeket KREATIVITÁSRA irányítsuk – hogy írjanak verset névmásokból álló szövegre. (A kreativitás nem tanítható, ahogy a tankönyvirodalomból látszik, viszont mindenkiben benne van, amíg nem abból él, hogy másoknak engedelmeskedjen.)

De lehetne olyan feladat is, ahol megadják a ritmust, például:

               „A hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bánt…”

És erre készítsenek névmás szöveget. Vagy – ahogy Stanislaw Lem fergeteges költő-robot paródiájában olvasható – olyan értelmetlen szavakból álló szöveget, amikben a nyelvtani viszonyok – magyar nyelven – egyértelműek:

               „Célbenőkör hédereg,

               Mácsul gondorásznak.

               Cifra gindő, léderek,

               Szunnya ferte nyászlag! (Ford: Murányi Beatrix)

Máris többet tanulna a gyerek a névmásokról, a magyar nyelvről és az irodalom értelméről, mégha nem is ismeri Petőfi anyja tyúkját. Szomorúan tapasztaltam „Istenben boldogult” tanár koromban, hogy az a korosztály, ami ma már középkorú, színsüket a versekre. Bocs, de nem értik az asszociációk rendszerét (hasonlat, metafora, stb – stb.) mert primitív kategóriákat követeltek számon rajtuk, a tényleges irodalom helyett. Sok példát említhetnék Toldi kútágasán és forgószelén kívül, de hadd lőjem le itt a kedvencemet. Mit jelent az a sor, hogy

               „Ezüstös fejszesuhogás játszik a nyárfa levelén.”

Direkt nem adom meg a verset, mert illene a szövegöszefüggés nélkül is tudni a választ. Ugyanis az irodalom nem „szakma”, nem „kőfaragás” (amit még én is meg tudtam tanulni, pedig bonyolultabb, mint én), hanem lélek, ami mindenkinek van. Még nem találkoztam olyan emberrel – irodalomtanárral se – aki segítség nélkül tudta volna megmondani a választ.

Az idézett feladatban az a legszomorúbb, hogy feltételez egy olyan „kooperatív viszonyt” tanár és tanítvány között, ami nincs, és sose volt. Magyarországon a „TANÁR” nem engedheti meg, hogy leereszkedjen a „TANÍTOTT” szintjére, és együtt játsszon vele. Ebből nem lesz és, nem is lehet más, mint:

               „Egyszer volt egy nagy csoda:    

               neve birkaiskola.

               Ki nem szólt, csak bégetett,

               Az kapott dicséretet.”

                                                           (W.S. – nem William Shakespeare, bocs)

post restaurante

Utólag vettem észre, hogy az ominózus szöveg már 20 éve is szemet szúrt másoknak. De azóta se szúrta ki a "döntéshozók" szemét? 

Azt nem akartam az elején elsütni: hogyha ez a barom szöveg az Anyám Tyúkja című vers első versszakára épül - ki tudja - tele van hibával. Helyesen így szólna: "Ej, mi mi, mi! Maga micsinál itt hol? A miben micsinál a miben? Lám, csak milyen a Kicsoda, mi micsinál, Mennyire felmicsinálta a maga micsodáját!"

https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9012857 

 

EZ MÉG NEM POSZT

Tegnap kaptam egy barátunktól egy elképesztően nevetséges feladatot (ha nem tankönyben lenne, vicceset írtam volna), ami annyira fergeteges, hogy még készülök a bemutatására. Viszont addig is, van egy kérdésem:

Mit gondoltok, milyen lenne, ha a csapatokban repülő maradak egyszerre csapkodnának a szárnyukkal, és alakzatban repülnének, mint a katonai repülők:

A: Lenyűgöző

B: Hátborzongató

C: Unalmas

Nem csinálok szavazást, akinek van kedve, kommentelje a válaszát, de lehetőleg indoklással. Előre is köszönöm.

(Az alábbi írást a Malom-Alom révén ismertem meg. Csak azt akarom hozzáfűzni, hogy nem a kamatos-kamat számítást kellene száműzni, hanem a kamatos kamatot, de ehhez valahogy más irányból kell hozzáfogni.)

Erich Kästner (1899-1974), német író: Beszéd az elsőosztályosoknak

Kedves gyerekek,

most ültök itt első ízben, ábécésorrendben vagy nagyság szerint, ezekben a kemény padokban, és remélhetőleg csak az évszak okozza, hogy valamennyien szárítás céljából felfűzött szőke és barna vargányagombákra emlékeztettek, nem pedig vidám kis kucsmagombákra, ami voltaképpen helyénvaló volna. Néhányan nyugtalanul fészkelődtök a helyeteken, mintha forró tűzhely lapján ülnétek. Mások meg úgy gubbasztanak, mintha oda lennének enyvezve. Egyesek ostobán vihognak, és az a vöröshajú ott a harmadik padban olyan rémülten mered a táblára, mintha a sötét jövendőt olvasná le róla.

Tele vagytok szorongással, aggodalommal, és nem mondhatom, hogy semmi okotok erre. Úgy bizony, gyermekeim, ütött az órátok Családotok vonakodva idehozott, és feláldoz titeket az Állam oltárán. Életeteket ezentúl az órák mutatói irányítják, és az igazi életnek ezzel vége. Benneteket is körülfon már a számlapokból és paragrafusokból, rangsorolásból és tanrendből egyre szorosabbra szövődő háló. Amióta ezekben a padokban ültök, egy bizonyos osztályhoz tartoztok. Méghozzá a legalsóbbhoz. Előttetek az osztályharc és a vizsgák évei. Apró zöld almácskák vagytok, és kerteteket szegélyező, glédában álló fák gyümölcsévé kell válnotok! Mind a mai napig a ti kedvetekért főztek, mától kezdve pedig titeket főznek be! Úgy, ahogy bennünket annak idején. Az élet fájáról a civilizáció konzervgyárába – rátok is ez az út vár. Nem csoda hát, hogy elfogódottságotok nagyobb a kíváncsiságotoknál.

Van-e egyáltalán értelme, hogy erre az útra tanácsokkal lássalak el benneteket? És hogy éppen én adjak tanácsot nektek, aki – nos igen, ez ellen kár is berzenkedni – éppen olyan „konzervízű" vagyok, mint a többi felnőtt? Azért mindenesetre megpróbálom, és kérlek benneteket, írjátok javamra, hogy sohasem fogom elfelejteni, mit éreztem, amikor első ízben ültem az iskolában, abban a túl nagyra sikerült szürke építőszekrényben. És hogy milyen nyomást éreztem a szívemben. Ezzel el is érkeztünk volna a legfontosabb tanácshoz. Véssétek mélyen az agyatokba és a szívetekbe, mint valami ősrégi kőtábla feliratát: Ne engedjétek, hogy kiűzzék belőletek a gyermekséget!

Tudjátok, a legtöbb ember egyszerűen leveti a gyermekkorát, akár valami ócska kalapot. elfelejtik, mint egy telefonszámot, amely már nem érvényes. Az életüket szárazkolbásznak tekintik, amelyet lassanként fölfalnak, és amit fölfalt az ember, az már nem létezik. Arra kényszerültök, hogy az iskola alsó fokozatáról a középsőn keresztül serényen feljussatok a legfelső fokra. És amikor végre odafent álltok, és egyensúlyban tartjátok magatokat, lefűrészelik alólatok a „felesleges" lépcsőfokokat, és többé nem tudtok visszajönni! De vajon nem az lenne jó, ha az ember fel és le járhatna az életében, akárcsak a lépcsőházban? Ugyan mit ér a legszebb első emelet, ha nincs illatos gyümölcsökkel körülrakott pince, ha nincs földszint, csikorgó kapuval és éles hangú csengővel? Nos – a legtöbben így élnek! Odafent állnak a legmagasabb fokon, alattuk se lépcső, se ház, és fontoskodnak. Azelőtt gyerekek voltak, aztán felnőttek lettek, de most ugyan micsodák, Ember csak az, aki felnőtt korában is gyerek marad! Vajon értitek-e, amit mondok? Az egyszerű dolgokat olyan nehéz megérteni. No jól van, nézzünk akkor valami nehezebbet, azt talán könnyebben megértitek.

Például: Ne tartsátok a katedrát se trónnak, se szószéknek! A tanító nem azért ül magasabban, hogy imádjátok, hanem, hogy jobban lássátok egymást. A tanító nem őrmester, és nem jóisten. Nem tud mindent, és nem is tudhat mindent. Ha mégis mindentudó módján viselkedik, nézzétek el, de ne higgyétek el neki! Ha azonban elismeri, hogy nem tud mindent, akkor szeressétek! Mert akkor megérdemli a szereteteteket. És minthogy egyébként nem keres annyit, amennyit megérdemel, szíve mélyéből örülni fog a vonzódástoknak. és még valamit: A tanító nem varázsló, hanem kertész. Gondozni és ápolni tud, és fog is benneteket. Növekedni azonban magatoknak kell!

Legyetek tekintettel azokra, akik rátok tekintettel vannak! Ez nem is olyan magától értetődő, mint amilyennek látszik. És közben szörnyű nehéz. Az én osztályomba járt egy fiú, az apjának halkereskedése volt. A szegény fickóból, Breuernek hívták, olyan erős halszag áradt, hogy minket, többieket már rosszullét környékezett, mikor a sarkon befordult. Halszagú volt a haja és a ruhája, hiába mosta, kefélte. Mindenki kerülte szegényt, pedig nem tehetett róla. Mindenki gúnyolta, mindenki távol tartotta magát tőle, s ő olyan magányosan gubbasztott a padjában, mintha bubópestises lett volna. Mélységesen szégyenkezett a halszagáért, de hasztalan. Még ma, negyvenöt év után is undor fog el a Breuer név hallatára. Hát ilyen nehéz néha másokra tekintettel lennünk. és nem is mindig sikerül. Persze azért újra meg újra meg kell próbálnunk.

Ne legyetek túl szorgalmasak! A lustáknak nem kell meghallaniuk ezt a tanácsot. Csak a szorgalmasoknak szól, de az ő számukra igen fontos tanács. Az élet nem csupa iskolai feladat. Az ember tanuljon, magolnia csak az ökörnek kell. Ezt is tapasztalatból mondom. Kisiskolás koromban a legjobb úton voltam ahhoz, hogy ökör legyen belőlem. És még ma is csodálkozom, hogy – bár minden megtörtént ennek érdekében – nem lettem az. Nem a fej az egyetlen testrésze az embernek. Aki ezt állítja, hazudik. És aki ezt a hazugságot elhiszi, alaposan megjárja, hiába vizsgázik minden tárgyból ragyogóan. Az embernek ugyanis ugrálni, táncolni, tornászni és énekelni is kell tudnia, különben tudományokkal teli vízfejével együtt is korcs marad, semmi egyéb.

Ne nevessétek ki a butákat! Nem saját elhatározásukból buták, és nem is azért, hogy titeket szórakoztassanak. És ne üssetek meg senkit, aki nálatok gyengébb és kisebb! Aki ezt behatóbb magyarázat nélkül meg nem érti, ahhoz semmi közöm. Csak éppen óvni szeretném egy kicsit. Nincs a világon olyan okos vagy olyan erős ember, akinél okosabb vagy erősebb ne lenne. Jó lesz hát vigyáznia. Másokhoz viszonyítva ő is gyenge és ostoba.

Ne bízzatok mindig a tankönyvekben! Nem a Sinai-hegyen keletkeztek, de többnyire még csak nem is értelmes úton-módon, hanem régi tankönyvekből, amelyeket régi tankönyvekből csináltak, amelyeket még régebbi tankönyvekből csináltak, amelyeket még sokkal régebbi tankönyvekből csináltak. Ezt nevezik hagyománynak. Csakhogy a hagyomány valami egészen más. A háborút például manapság nem úgy vívják, mint ahogy az olvasókönyvekben, nem kivont karddal és nem is csillogó mellvértben, lebegő tollforgókkal. Némely tankönyvünk azonban még nem vett erről tudomást. Ne higgyetek azoknak a történeteknek sem, amelyekben az ember mindig jó, és a rettenthetetlen hős a nap minden órájában rettenthetetlen. Kérlek benneteket, ne higgyétek ezt el, és ne tanuljátok meg, különben később, ha kiléptek az életbe, nagyon el fogtok csodálkozni. És még egyet: a kamatoskamat-számítást sem kell megtanulnotok, noha még szerepel a tantervben. Amikor én kisfiú voltam, ki kellett számítanunk, mekkora összegre növekedett volna 1925-re az egytalléros, amelyet valamelyik ősünk Állhatatos János uralkodása alatt – anno 1525 – betett volna a takarékba. Igen bonyolult számítás volt. De megérte. Tanítónk bebizonyította, hogy a tallér a kamatokkal és a kamatos kamatokkal együtt a világ legnagyobb vagyonává növekedett! Igen ám, csakhogy aztán jött az infláció, és a világ legnagyobb vagyona az egész takarékpénztárral együtt annyit sem ért 1925-ben, mint egy tallér. A kamatoskamat-számítás azonban vidáman élt tovább a számtankönyvekben. Azután jött a pénzreform, és megint befellegzett a takarékosságnak és a takarékosságnak és a takarékpénztáraknak. A számtankönyvek erről megint csak nem vettek tudomást. De eljön az idő, amikor fogtok egy piros ceruzát, és vastagon áthúzzátok vele a „kamatoskamat-számítás" című fejezetet. Eljárt már felette az idő. Éppúgy mint a kivont kard és a csillogó mellvért, Zeppelin léghajója és sok minden más felett.

Itt ültök hát, ábécé vagy nagyság szerint elrendezve, és haza szeretnétek menni. Menjetek haza, kedves gyerekek! Ha valamit nem értettetek volna meg, kérdezzétek csak meg a szüleiteket! És önök, kedves szülők, ha valamit nem értenének, kérdezzék meg a gyermekeiket!

(Ford.: Gergely Erzsébet, forrás: Csillagszóró – Mesék, versek, történetek – Móra Könyvkiadó Bp., 1966., 45-48. old.)

 

SZORZÓTÁBLA

Szomorú vagyok, hogy a számítástechnikai forradalom küszöbén (még sok terabájt-nak kell lefolynia a kompjútereken, mire igazán beindul), még mindig ennyire nehéz megtanítani a szorzótáblát.

A saját, kb. 60 évvel ezelőtti tapasztalataim szerint se volt egyszerű. Nem is emlékszem, hányadikban tanultuk, másodikban, harmadikban, vagy negyedikben. Az tuti, hogy ötödikben tuti bukás volt, ha nem tudtuk „álmunkból felébresztve”, hogy mennyi 6-szor 9. Nekem a 7-szer 8 volt a legnehezebb, amíg meg nem tudtam, hogy mi köt engem '56-hoz.

Apám (gépészmérnök és feltaláló) csinált nekem egy kalkulátort papírból (20 évvel megelőzve az első primitív kalkulátorokat), aminek a működésére ma se tudok rájönni, és sajnos elkopott az eredeti. De azt megtanultam általa, hogy a 7x8 ugyanaz, mint a 8x7, és hogy a 9x8-at gyorsabban tudom kiszámolni, ha a 10x8=80-ból elveszek 9-et. Attól, hogy egy manuális gépezetet használtam otthon a leckénél, gyorsabban és szinte magától bevésődött az egész szorzótábla.

Ezt aztán már az én ifjúságom idején is fölöslegesnek tartották a reform-oktatás ideológusok (a Kádár-rendszerről van szó), merthogy fontosabb megtanítani a matematikai szépségeket és bonyodalmakat (pl. halmazelmélet a kuktagumival), mint egy ilyen fárasztó memoriterrel gyötörni a gyereket („egyszer egy az egy…” stb.) ami magától értetődő – mármint annak, aki már megtanulta. De mi is ez a „magától értetődő számolási rendszer?”

Nem akarok senkit lebaltázni, de nem tudom, hogy a mai zseniális matek-ideológusok tudják-e, hogyan bizonyította Archimédesz (i.e. 287 – 212), hogy a kör kerületének és átmérőjének aránya ugyanannyi, mint a kör területének és az adott kör sugarának önmagával szorzott szám aránya. Ez a Pi, amit ő még nem tudott úgy kiszámolni, mint Ludolph, de ugyanazt a módszert használta: a kör köré és belülre rajzolható sokszögek arányát. 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9sz#Matematikai_eredm%C3%A9nyei (Furcsa ez az új rendszer, nem egyszerű elérni azt a legális cikket, amire hivatkozom.)

Ezt csak azért említem, mert Archimédesznek ehhez fel kellett találnia egy helyiérték rendszerű számolási módszert (arab számok nélkül), amikor még nem ismerhette a nulla fogalmát.

Ez elég világosan mutatná – szerintem – hogy a matematikai műveletek kifejezetten magas absztrakciós képességet igényelnek, már több ezer éve. Tény, hogy a Thalész-tételeket (kettő van) már 500 éve (azelőtt nem!!!) megtanulja és elfelejti mindenki, aki 12-16 éves koráig iskolába jár, de ettől még minden egyes gyerek számára nehéz dió – vagyis mindenki, aki megérti, egy ma élő Thalész. Ez se nekik, se Thalésznak nem válik szégyenére.

A szorzótábla kifejezetten modern (talán 500 éves, vagy annyi sincs) találmány, ami előtt abakuszt (illetve szorobánt) használtak a szorzáshoz. Nem kellett megtanulni a szorzótábla zseniális szorzat-páros halmazát úgy, ahogy egy mai 99 éves ember is tudja, álmából felébresztve, hogy mennyi 7-szer 7 (nekem ez könnyű volt). Szerintem a szorzótábla bebiflázása van olyan érték, mint megtanulni szorobánon szorozni. A szorobán óriás előnye (nagyobb, mint az abakuszé), hogy nagyon magas számokkal is gyorsan lehet vele műveletet végezni. De erre már ott van a kalkulátor, mobil, okos óra, stb. A mindennapi életben elég a szorzótábla, hogy akár ezres nagyságrendben is (sőt) gyorsan tudjunk műveleteket végezni még fejben is... - de kell is! Írásban pedig csak a papír mérete - meg a türelem - szab határt.

A negyedikes matematika tankönyv ezért RENGETEG olyan feladatot tartalmaz, amit pofon egyszerű megoldani, ha valakinek a fejében van a szorzótábla. Anélkül viszont kínkeserves. Az unokámmal azt szoktuk játszani lecke csinálás közben, amikor azon mereng maga elé, hogy mennyi is lehet 7-szer 5, hogy „menjünk gyalog”: 1-szer 5 az öt, 2-szer 5 az tíz… stb. Mert nem megy másképp. Ezt csak úgy lehet megtanulni, beidegzetté tenni, mint egy verset. Mire a 12-ik példát megcsináljuk (naponta...), már emlékszik, sőt, már kezdi látni az összefüggéseket (hiszen annyira egyszerű!!!), felismeri, hogy „ja, az előbb is volt 9-szer 6, mennyi is az?” És már eszébe jut, sőt, még azt is képes mondani, hogy „kezdem szeretni a matekot”. Nem lenne jobb, ha az egész matek oktatás úgy kezdődne, hogy amikor elsős, másodikos a gyerek, akkor az összes lehetséges játékos (mozgásos) formában megtanulná a szorzótáblát, és csak aztán kezdenék bekövetelni az (amúgy tisztára 12 éves kor utáni) logikát?

 

MAGYAR (- ORSZÁGI) TÖRTÉNELEM

Évek (évtizedek?) óta árgus szemekkel követném (ha lenne rá időm) a Rubicon nevű - kövezzetek meg, vagy ami tetszik - hiánypótló folyóiratot. Bárcsak lenne időm elolvasni mindent, ami benne és általa megjelenik. 

De...

(Mint mindig) Azt tudom, hogy nem nekem szól, amit írnak, hanem a történelem tanároknak - és mániákus történészeknek. De a nyakamat (vagy legalábbis Zrínyi és Frangepán nyakát) teszem rá, hogy nincs 2021 (csak a dátum miatt) olyan magyar történész ma, aki minden kérdésre tudja a helyes választ az alábbi feladatsorokra, amiket e-mailben kapok.   

Mivel itt nem tudok linket beilleszteni, csak kettőt írok le, amiket VÉLETLENÜL eltaláltam. (Ja, nem, bocsi)

Már a 3 könnyű kérdésből is elszúrtam kettőt, erre jön az első nehéz kérdés: "A szabadságharc leverése után sok honvédtisztnek nyílt lehetősége a visszavágásra? Melyik háborúban vezettek seregeket - többek között - Guyon Richard és Kmety György?"  Válaszok: 1. Lengyel felkelés (1863) 2. Orosz-tötök háború (1878-79) 3. Habsburg-piemonti háború (1859) 4. Krími háború (1853-56).

Hát igen. Tényleg érdekes. Kábé annyira, mint az, hogy egy szitakötő szárnyában hány darab aminosav van. De az emberek történelmében nem az a fontos, hogy kinek volt nagyobb (vagy kisebb) csápja, hanem hogy ki volt hős, ki volt áruló, ki volt bátor, ki volt gyáva, ki állt a védtelenek mellett, és ki ellen kellett kiállnia, ki élt a jogaival, kit fosztottak meg a jogaitól, ki élt vissza a hatalmával és ki szállt szembe az elnyomó hatalommal. Amíg a történelem tanítása nem erre épül, hanem a korszakok molekuláira, bármikor nevelhetünk olyan generációt, amelyik hisz Hitlernek, Sztálinnak, Maonak... és sorolhatnám.

De lássuk a másikat. (Ja, az előzőt se találtam el... És ezt sem.)

Kérdés: "Bármilyen hihetetlen, az 1848-49-es szabadságharc során nem csak a harcok okoztak többlethalálozást. Mi követelt sokkal több áldozatot a csatáknál és a fosztogatásoknál?" Válaszok: 1. Éhezés, 2. Pestis járvány, 3. Tüdőbaj, 4. Kolerajárvány. Ha valaki olvasta Petőfi Sándor "Szörnyű idő" című versét:

Szörnyű idő, szörnyű idő!
S a szörnyüség mindegyre nő.
Talán az ég
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
Minden tagunkból vérezünk,
Hogy is ne? villog ellenünk
A fél világnak kardja.
 

És ott elől a háború
Csak a kisebb baj; szomorúbb,
Mi hátul áll,
A döghalál.
Be kijutott a részed
Isten csapásiból, o hon,
Folyvást arat határidon
Két kézzel az enyészet.
 

Egy szálig elveszünk-e mi?
Vagy fog maradni valaki,
Leírni e
Vad fekete
Időket a világnak?
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?
 

S ha elbeszéli úgy, amint
Megértük ezeket mi mind:
Akad-e majd,
Ki ennyi bajt
Higgyen, hogy ez történet?
És e beszédet nem veszi
Egy őrült, rémülésteli,
Zavart ész meséjének?
 

...az egyből a pestisre gondol. És  nincs igaza? Lehet, hogy egy (nem akármilyen) költőtől többet tanulunk történelemből, mint a szőrszálhasogató precizitásból?

Mindamellett megmaradok a Rubicon olvasójának - amennyi időm van rá - mert elképesztően izgalmas. De KÖNYÖRGÖM, ne ők tanítsanak az iskolában!!!!